A General Motors 1990-ben mutatta be első kereskedelmi elektronikus gépjárműveit (EV). Azóta az EV-k népszerűsége ugrásszerűen megnőtt, a jobb teljesítménynek, valamint a környezetbarát működésnek és előnyöknek köszönhetően. Az elektromos járművek várhatóan ebben az évtizedben még népszerűbbek lesznek, és lassanként felváltják a hagyományos belső égésű motorral felszerelt autókat.
Az EV töltőállomások elhelyezkedésük alapján lehetnek otthoni vagy nyilvános töltőállomások. Telepítési helyük, teljesítményük, illetve rendeltetésük szerint 3 szintet különböztethetünk meg.
Többféle töltőcsatlakozó is elérhető a piacon. Attól függően, hogy váltóárammal, egyenárammal vagy mindkettővel működik, a csatlakozó kialakítása más és más. Kereskedelmi szempontból az IEC-62196-2 szabványnak megfelelő Type 1 (egyfázisú töltés) és a Type 2 (egy- és háromfázisú töltés) konnektorok a legnépszerűbbek AC-töltéshez.
Az ügyfeleknek az elektromos jármű gyártója tud felvilágosítást adni arról, hogy melyik csatlakozó típust érdemes választani. Néhány gyártó, mint a pl. a Tesla, saját csatlakozót használnak, amely eltér a szabványtól.
A DC gyorstöltő állomások kombinált AC/DC töltőcsatlakozókkal vannak felszerelve, hogy a töltés minél gyorsabban történhessen.
A SolarEdge EV töltési megoldásai között Type 1 és Type 2 csatlakozók is szerepelnek. A kiválasztott EV-töltőt webshopunkból is megrendelheti.
A töltés sebessége két tényezőtől függ. A nagyobb teljesítményű töltővel gyorsabban fel lehet tölteni az EV-t, de mindkét tényezőnek vannak korlátai.
A töltő áramerőssége | A töltő teljesítménye (230 Volton) | A töltési idő 0% – 100% 25 kWh | A töltési idő 0% – 100% 50 kWh |
16 A | 3.68 kW | 6.8 óra | 13.6 óra |
32 A | 7.36 kW | 3.4 óra | 6.8 óra |
50 A | 9.2 kW | 2.7 óra | 5.4 óra |
A SolarEdge EV töltő invertere akár 32A töltési áramerősséget is biztosítani tud az elektromos jármű töltéséhez. A nagyobb áramerősségnek köszönhetően 3-4 óra alatt feltölthető egy átlagos napi használatra szánt EV. A legtöbb esetben azonban 1-2 órányi töltés is elegendő.
Fontos előre tudni, hogy a felhasználó hol fogja tölteni az elektromos járművet. A beltéri és a kültéri egységeknek más-más biztonsági követelményei vannak. A töltő távolsága a hálózattól befolyásolhatja azt, hogy a felhasználó mennyi áramot tud felvenni. A beltéri egyfázisú egységeknél általában 16A-re korlátozódik az áramerősség.
A SolarEdge EV töltő inverter használatának az az előnye más EV töltőkkel szemben, hogy a hálózatból érkező 16A-es áram mellett az inverter a napelemes rendszerből további 16A-t is képes felhasználni az elektromos autó töltésére. Tehát az EV nagy teljesítményű töltéséhez nincs szükség az elektromos hálózat fejlesztésére.
Lényeges szempont a megfelelő kábelhossz is. A SolarEdge EV töltő inverterhez kétféle kábelhossz választható: 4,5 m és 7,5 m, amely kellő rugalmasságot biztosít a felhasználónak az EV és az elhelyezés viszonylatában.
A legtöbb töltőállomás alkatrészeire, beleértve a kábelt és a csatlakozót is, 3 év garancia vonatkozik. Egyes gyártók az elektronikai alkatrészekre 5 éves, a több alkatrészre pedig 3 éves garanciát vállalnak.
A SolarEdge EV töltő inverter alapgaranciájában 25 év garancia vonatkozik az optimalizálóra, 12 év az inverterre (25 évre kibővíthető), a kábelre és a csatlakozóra pedig 5-5 év. A gyártó termékeire vonatkozó további garancialehetőségekről a SolarEdge weboldalán olvashat bővebb információkat.
A töltőállomásokon a csatlakozóhoz és a kábelhez egy fali tartó is tartozik. Ennek a tartónak a segítségével rendezetten tárolható az egység. Az elegáns és modern dizájn szintén hozzáadott értéket jelent a felhasználóknak.
A SolarEdge EV töltő inverter alapcsomagjában megtalálható egy standard fali tartó. A fekete-fehér borítás esztétikus megjelenést kölcsönöz az egységnek.
Az egyszerű töltőállomásokon a felhasználóknak nincs lehetősége figyelemmel kísérni, ellenőrizni vagy beütemezni a töltési időt. Manapság azonban már szinte mindenkinek van okostelefonja, internetkapcsolat pedig bárhol elérhető. Ennek köszönhetően a töltőállomások okos funkciókkal is felszerelhetőek, ami hatékonyabb működést és optimálisabb töltési folyamatot eredményez, sőt, figyelemmel kísérhető az energiafogyasztás is, és a folyamat sokkal energiatakarékosabbá tehető.
A SolarEdge EV töltő inverter a monitoring platformon keresztül teljes átláthatóságot és irányíthatóságot biztosít a felhasználó számára, külön költségek nélkül. Az alkalmazáson keresztül a felhasználók figyelemmel kísérhetik fogyasztásukat (akár hálózatról, akár napelemről történik), a töltés ütemezését és az elektromos jármű feltöltéséhez szükséges időt is.
A SolarEdge egyfázisú EV töltő inverterének segítségével otthon, közvetlenül a Nap energiáját használva töltheti fel a tulajdonos az elektromos gépjárművét, így maximalizálva a napenergia-felhasználást és tovább csökkentve az energia számlát. A hálózati energiát és a napenergiát együttesen használó, innovatív „solar boost” üzemmódnak köszönhetően a töltés a sima EV töltőhöz viszonyítva akár 2,5-ször gyorsabban is végbemehet.
A felhasználók számára előnyösebb egy EV töltő inverter telepítése, mint külön EV töltőt és napelemes invertert telepíteni, és a SolarEdge monitoring platformjával az integráció is a legoptimálisabb módon hajtható végre.
Függetlenül attól, hogy ügyfele rendelkezik-e EV-vel vagy még csak tervezi elektromos gépjármű vásárlását, a SolarEdge segítségével már most a jövő felé veheti az irányt.
SolarEdge EV töltési megoldás
A SolarEdge EV töltési megoldások különféle üzemmódjai
A SolarEdge EV töltő inverter telepítésével és üzembe helyezésével kapcsolatos további utasításokat a SolarEdge weboldalára kattintva olvashat.
SolarEdge egyfázisú EV töltő inverter: 1. rész – A kábel telepítése és aktiválása (EU)
SolarEdge egyfázisú EV töltő inverter: 2. rész – konfiguráció és felügyelet
Iratkozzon fel hírlevelünkre
értesüljön az újdonságokról!